logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

egeszseg versenyzok

 2017. október 6-án iskolánk csapata országos 5. helyen végzett 52 iskola 72 nevezett csapata közül

az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium által meghirdetett

egészségbiológiai tanulmányi versenyen.

   A csapat tagjai: 

Mizsei Regina, 

Oroszi Gusztáv, 

Ujvári Ádám

12. b osztályos tanulók.

 

Az egészségbiológiai tanulmányi versenyt, a középiskolák 11. osztályos diákjainak hirdették meg, központi témája az egészségügyi   prevenció (szűrések, védőoltások, dohányzás, drogok, felvilágosítás stb.) volt. 

 A verseny két fordulóból állt, először a jelentkezett csapatoknak el kellett készíteni egy pályaművet.

 Ennek témája: Védjük meg a   gyermekeket a betegségektől, a környezeti ártalmaktól, a káros szenvedélyektől!

 A pályamunka célja: hatékony, eredeti, a többi fiatal   számára is vonzó egészségmegőrzési témák kidolgozása és ezek   kommunikálására vonatkozó egészségnevelési ötletek felvetése.

 A beadott pályamunkák közül egy szakmai zsűri, melynek elnöke Prof. Dr. Falus András, az MTA rendes tagja volt, választotta ki a   legjobb, legötletesebb tizenkettőt. A kiválasztott csapatok vehettek részt a döntőn, Veszprémben.

 A verseny döntője érdekes, játékos, komoly és kreativitást is igénylő feladatokból állt.
 Tartalmas, ötletes napon vehettünk részt, melyben a tanárok végigkísérhették a verseny menetét, diákjaik szereplését nézőként.

 Kátai Zita

oklevel kicsi

 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 91

Tegnap 135

Ezen a héten 615

Ebben a hónapban 7321

Összesen 461618

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top