logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Erőszaktörténetek-az ÁVH, és vezetője Péter Gábor/Csengőfrász
 
   A fenti címek annak az előadásnak szolgáltak témájául, melyre 2018.november 28.-án került sor, és részét képezi az idei tanév történelmi előadássorozatainak. A téma annyiban adta magát, hogy a tavalyi tanévben, egy diákunk jóvoltából kaptunk dedikált példányt a Péter Gáborról éppen megjelent könyvből, melynek szerzője Müller Rolf. Kihasználva a lehetőséget felvettük a kapcsolatot a szerzővel, aki örömmel vállalta, hogy eljön iskolánkba. Egy ilyen téma, gondoltuk felkeltheti a diákság érdeklődését, ráadásul a 20. század családtörténeteken keresztül máig velünk él.
   Dr. Müller Rolf az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatója, nagy szakértelemmel mutatta be az erőszakszervezet működését. „Érdekes volt megtudni, hogy képesek voltak emberek így viselkedni, és az emberi jogokat figyelmen kívül hagyni, az ÁVH-nak dolgozni, jól tudván, hogy igazságtalanul büntetnek, bántalmaznak ártatlan embereket”. Írta egy végzős diákunk.
   Dr. Cserhalmi Dániel, az Állatorvostudományi Egyetem Növénytani Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense. Mégis, hogy kerül a cipő az asztalra, vagyis Cserhalmi Dániel az előadásra? Ő a Csengőfrász című könyv szerzője, mely regényes formában ugyan, de nagyon részletesen ad bepillantást az ÁVH működésébe. „A Csengőfrász című könyv felkeltette az érdeklődésemet és tervezem elolvasni is, ugyanis tetszett az író lelkesedése a téma iránt és az, hogy úgy írta meg a könyvet, hogy olyanokhoz is eljusson, akik nem feltétlenül szakértői a témának.”Olvashatjuk egy másik végzős diákunk tollából.
Szabó Andrea

 

 

 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 29

Tegnap 93

Ezen a héten 646

Ebben a hónapban 7352

Összesen 461649

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top