logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

ARANY DÁNIEL MATEMATIKA VERSENY
2019/2020
BESZÁMOLÓ
 
Iskolánk idén is képviseltette magát az Arany Dániel Matematika Versenyen, amely konkrétan az OKTV elődjének számít (ugyanannyi forduló, feladat, idő áll a diákok rendelkezésére).
 
A tavalyi tanévben elért szép sikerek meghozták a kedvét diákjainknak és 12 indulót regisztrálhattunk a rendszerben. Mint ismert, a jelenlegi 10. B osztályból két tanuló, Németh Levente és Simon Boglárka is bejutott a döntőbe a legutóbbi tanévben. Németh Levente végül a 16., míg Simon Boglárka a 22. helyen végzett.
 
Idén a 9. évfolyamról Baranyi Barnabás, Brezina Ferenc, Hír Anna Mária, Tatai Emese (mindannyian „A”-sok), valamint Tóth Gergő (9. B) indult. 12 pontot kellett elérniük ahhoz, hogy továbbjussanak a második fordulóba. Ez Baranyi Barnabásnak (18) és Brezina Ferencnek (13) is sikerült.
 
A 10. évfolyamról Bors Kristóf, Gosztonyi Olivér, Majoros Ádám (10. A-sok), Németh Levente, Simon Boglárka (10. B-sek), Józsa Balázs és Kunhegyesi Lili (10. D-sek) vettek részt a verseny első fordulóján december 5-én, csütörtökön. Itt is 12 pont volt a továbbjutási ponthatár, amelyet Bors Kristóf (18), Kunhegyesi Lili (14), Majoros Ádám (17), Németh Levente (19), valamint Simon Boglárka (29) is elért, így ők is továbbjutottak a következő körbe.
 
A második fordulót február 13-án, csütörtökön rendezték. A diákok ebben a fordulóban is a Ráckevei Ady Endre Gimnáziumban írták meg a dolgozatot. A 9. osztályosoknál 16 pont volt a továbbküldési ponthatár, melyet Baranyi Barnabás a maga 18 pontjával elért, így az ő dolgozatát elküldtük a verseny bizottságának. A 10. osztályosoknál 14 pont volt a továbbküldési ponthatár. Ezt Kunhegyesi Lili (15) és Simon Boglárka (18) is elérte, így az ő dolgozataikat is elküldtük. A többi diáknak sajnos véget ért a verseny.
 
A versenybizottság összesítette a beérkezett dolgozatokat, átpontozta őket és ez alapján kijelölte a döntőbe jutási ponthatárt és ezzel együtt kijelölte a döntőbe jutó diákok névsorát. Sajnos a „Kezdők” kategóriában (9. osztályosok) 19 pont lett a továbbjutási ponthatár, így Baranyi Barnabás (aki Sáfár Lajos Tanár Úr tanítványa) egy ponttal lecsúszott az idei döntőről. A „Haladók” kategóriában (10. osztályosok) végül 18 pont lett a továbbjutási ponthatár, így Kunhegyesi Lili három, míg Simon Boglárka egy ponttal csúszott le a döntőről. Mindketten Teleki Olivér Tanár Úr tanítványai.
 
Így végül az idei tanévben sajnos nem szerepel egyetlen diákunk sem a verseny döntőjében, de összességében sikeresnek mondható diákjaink szereplése, akik remélhetőleg élményként és tapasztalatszerzésként fogták fel. Jövőre ismét képviseltetjük magunkat ezen a versenyen.
 
Teleki Olivér
2020. március 23. hétfő
 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 22

Tegnap 135

Ezen a héten 546

Ebben a hónapban 7252

Összesen 461549

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top