Nyomtatás

Ady-hét - Természettudományos Nap

 

termtud vetélkedő

November 20-án rendeztük meg, hagyományainkhoz híven a Természettudományos Napunkat. Az idei év előzetes feladatainak témája a környezetvédelem volt: Iskolánk, lakóhelyünk, városunk szebbé tétele.  Idén is tanulóink először előadásokat hallgathattak meg egykori diákjaink tolmácsolásában, a könyvtárban Darabánt Ábel villamosmérnök hallgató mikrokontrollerekről, drónok és robotok működéséről bilincselte le a hallgatóság figyelmét, Fegyó Kinga pedig a  "Hulladékmentes élet"-ről tartott érdekes előadást.

Ezen a napon volt még természettudományos témájú filmvetítés is és fél egytől megkezdődött a várva várt Természettudományos verseny az előzetesen kapott feladatok bemutatásával. A diákok négy fős csapatokba szervezve mutatták be igényes, ötletes makettjaikat.

A zsűri tagjai az idén: Kevei Margit, Barbulszka Gabriella, Darabánt Ábel, Sári László 

Eredményhirdetésre az Ady napon került sor:

7-8. évfolyam:
1.8.a Természettudósok
2. 7.a Radygátor
3. 7.a Radykális
4. 8.a Agymenők
9-10. évfolyam:
1. 9.a Tudósosztag
2. 10.b
3. 10.a
4. 9.c Vadkacsák
5. 10.d
6. 9.a Jappá Hiho
7. 10.c
8. 9.b Környezetvédők
9. 9.c KDMP
10. 9.b Természetvédők
 
11-12. évfolyam:
1. 11.a Lómaiak
2. 11.a V4
3. 11.c
4. 11.b
5. 11.a 11.d csapata
6. 12.b

 Köszönjük a szervezést Kátai Zita és Tóth Szilvia tanárnőknek és Mészáros Attila tanár úrnak.