![]() |
Befejeződött az Estöri Kreatív Történelem Verseny első fordulója, melyen, ahogy azt már korábban is említettük rekordszámú csapat (6) indult iskolánkból.
Az online kvízfeladatsor megoldása után öt csapat folytathatta a versenyt.
Az idei tanév témája: A 16.-17. századi török-magyar küzdelmek és együttélés
Ebből a témakörből válogatva kellett egy korabeli kalendárium címlapját elkészíteni, főcikkel, kis cikkekkel, képekkel ellátni.
A feladatot mindenki megoldotta és beküldte határidőre, a zsűri pedig a téli szünetben értékelte azokat.
Az öt csapatunkból kettő jutott tovább a középdöntőbe (74 csapatból 22)! A 22 továbbjutó csapat közül csak a mi gimnáziumunkból hívtak be kettőt is!
Hogy mennyire szoros volt az eredmény arra bizonyíték, hogy 6 csapat is volt 21-22 pont között, köztük a mieink közül a 10.c osztályé, akik egy pont híján nem mehettek tovább.
Nagyon gratulálunk, és egyben elköszönünk a 9.a osztály, 10. a osztály egy-egy csapatától és a 10.c osztály remek versenyzőitől!
Továbbjutott a középdöntőbe: a 9. a osztály Balogh Sándor, Kiss Patrik és Szász Konrád által alkotott csoportja, és a 10. a osztályból Berényi Blanka, Hetesi Virág és Tapodi Dorottya hármasa!
A következő megmérettetés időpontja 2022. február 18., amikorra a kiadott témához kapcsolódó kis filmet és prezentációt kell elkészíteni a versenyző diákoknak!
Felkészítő tanárok: Jankovics Dóra, Matics Istvánné, Mészáros Attila, Molnár László, Szabó Andrea
Sok sikert és jó munkát kívánunk!