logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Híreink
25ápr.2023

 

RATE

 

 
2022.04.22-én megrendezésre került városunkban a Sziget Kupa Asztalitenisz Verseny.
Az esemény iránti érdeklődés a vártnál nagyobb volt, így két helyszínen zajlottak a mérkőzések.
A Szent Imre Katolikus Általános Iskolában a felnőttek négy kategóriában,
a Ráckevei Ady Endre Gimnáziumban a diákok küzdöttek meg 5 kategóriában.
9:00 órakor Pánczél Károly országgyűlési képviselő megnyitotta a versenyt, majd Kallós Péter plébános, püspöki biztos áldotta meg a résztvevőket.
Hatalmas megtiszteltetés ért minket azzal, hogy két magyar asztalitenisz világbajnok is elfogadta meghívásunkat,
így Klampár Tibort és Kreisz Tibort köszöntöttük fel születésnapjuk alkalmából.
Köszönjük a Megyesi Cukrászda által felajánlott tortát!
A résztvevők nagy örömére, a bajnokok asztal mögé álltak és ütögettek egyet a vállalkozó kedvű versenyzőkkel.
Az esemény színvonalát emelte, hogy a 65 felnőtt nevezőből 16 NBIII és Megye ’A’ játékos is regisztrált a versenyre.
A megmérettetésre 57 gyermek nevezett, akik színvonalas és jó hangulatú játékot mutattak be.
Egyesületünk tagjai tudásuknak megfelelő mérkőzéseket játszottak
és nem kis büszkeséggel töltött el minket, hogy több korcsoportban is felállhattunk a dobogóra.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, a versenyzők csodálatos napsütésben várhatták
az iskola udvarán felállított sátrak alatt berendezett asztaloknál a meccseiket.
A zökkenőmentes lebonyolítást a RATE önkéntesei és a Ráckevei Ady Endre Gimnázium tanulói biztosították.
Csernáné Rózsa Mária (Mary Rose Kft.) az anyagi támogatáson felül egész nap segítette munkájával a rendezvényt.
Nagylelkű adománnyal támogatta a Kupát a Korax Solár Kft. (Szöllősi Tamás) és a Mineral Logistics Kft. (Markó László),
melyet szeretnénk itt is megköszönni.
Idén is a Sutyi és Sasi étterem biztosította a remek ebédet,
így nagyon finom babgulyást fogyaszthattunk a nap során.
Idén is számtalan pozitív visszajelzés érkezett a résztvevőktől,
mely lelkesít minket abban, hogy folytassuk munkánkat és tovább népszerűsítsük az asztalitenisz sportágat körzetünkben.
Továbbra is szeretettel várunk mindenkit edzéseinkre vagy egy kis játékra a meghirdetett időpontokban,
melyet Facebook oldalunkon és honlapunkon követhetnek.
(www.rkpingpong.hu)
A verseny eredményeiről itt olvashatnak.
RATE
 

 

24ápr.2023

 

vivicitta20230
38. TELEKOM VIVICITTA
A Gimnáziumban immár hagyomány a tavaszi Vivicittán való sportolás.
Április 22-én, szombaton 27 fős csapattal vettünk  részt a rendezvényen. 
Telekom Midicitta 7 km 15 fő
Telekom Midicitta 2,4 km 11 fő
Telekom 8,5 km-es városi túra 1 fő
Három tanuló mindkét futótávot teljesítette.
Vivicitta eredmények a 7km-es távon:
1591 fő nevezett a versenyre, ebből 885 fő volt nő
27. helyezett a férfiak között , korosztályában a 3. helyezett Szász Attila (7.a) ideje: 00:29:59
57. helyezett a férfiak között , korosztályában 3. helyezett Kiss-Szirmay Félix (12.a) ideje: 00:32:28
77 helyezett a férfiak között, korosztályában 7. helyezett Pusztai Miklós (8.a) ideje: 00.33:35
82. helyezett a férfiak között, korosztályában 8. helyezett Karaba Péter (7.a) ideje: 00:33:43
Novák Réka a női mezőnyben a 10. helyen végzett, korosztályában pedig 1. helyezett lett, ideje: 00:33:13
Gratulálunk mindenkinek a szép eredményekhez!
Tóth Szilvia
 

 

21ápr.2023

 

Tisztelt Szülők! Kedves leendő diákjaink!

Az intézmény tájékoztatást kapott , hogy a közel 400 jelentkezőből ki jelölte meg első helyen iskolánkat a felvételi keretszám függvényében (90 tanuló).

A hat évfolyamos tagozaton 80,5 % a négy évfolyamoson 76 % volt a bejutási küszöb ebben a beiskolázási évben.

A négy évfolyamos tagozat tanulóinak osztályba sorolására a későbbiekben kerül sor.

 

Hat évfolyamos

gimnáziumi képzésre felvettek 

Négy évfolyamos

gimnáziumi képzésre felvettek 

 

Molnár László
igazgató

 

18ápr.2023

Fantasztikus eredményekről számolunk be témájában és műfajában két különböző országos versenyről.

mke irinyi donto plakat 0317
 
A nagy múltú Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt idén 55. alkalommal rendezték meg.
Ennek Pest megyei fordulóján 10.a osztályos tanulónk,        Péter Hanna,
kategóriájában megyei 2. helyezést elérve
jutott tovább az április 14-16. között megrendezésre kerülő országos fordulóra, Debrecenbe.
Az országos fordulóban a kétórás laboratóriumi gyakorlati feladatot kimagaslóan szép részeredménnyel teljesítette,
majd ezt követően egy 150 percig írható, elméleti és számítási feladatokból összeállított feladatsort kellett megoldaniuk a versenyzőknek.
Hanna az országos döntőn 23. helyezést ért el.
 
 
 
36. otdk 2023. kemia1
A másik nagy sikerünk az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához köthető.
Idén a 36. OTDK Kémiai és Vegyipari Szekciója a középiskolásoknak meghirdetett egy poszterszekciót,
amelyen a diákok négy adott témakörből választhattak egy feldolgozandó témát,
melyet meghatározott szempontok szerint egy poszteren kellett összegezniük.
A versenyre 32 pályamunka érkezett be, ezek közül 16 munkát hívtak be a döntőre,
ahol egy 3 fős szakmai bizottság előtt kellett azt megvédeni és a témával kapcsolatos kérdésekre válaszolni.
A Ráckevei Ady Endre Gimnázium 10.a osztályából induló csapatunk ennek a versenynek lett nyertese.
A csapat tagjai: Czinege Julianna Róza, Schneider Csepke és Balog-Darida Márk.
A 3 napos program keretén belül részt vehettünk az OTDK kémiai előadásain,
valamint egy másfél órás laborlátogatáson a Szegedi Tudományegyetem különböző kémiai tanszékein.
 
 

 

02ápr.2023

 

ML plakat A3 feher page 001

Iskolánk is regisztrált a versenyre!

Várunk minden mozogni vágyó, és az iskolának segíteni szándékozó

diákot, volt diákot, szülőt, barátot,

hogy csatlakozzon a versenyhez  a RADYG csapatain keresztül!

 

15márc.2023

 

Oravecz page 0001
Oravecz Enikő, iskolánk 10. c osztályos tanulója
kivételes lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot,
amikor segített egy fiatal lány életének megmentésében.
Enikő egy bevásárlóközpont mosdójában vette észre,
hogy a lány öngyilkossági kísérletet követett el.
Azonnal segítséget hívott, és mindenben segített az éppen a közelben tartózkodó,
és elsőként a helyszínre érkező doktornőnek, amíg a mentősök meg nem érkeztek.
Az életmentésben játszott szerepe, talpraesett és gyors segítsége miatt
Szigetszentmiklós város önkormányzata Oravecz Enikőt
február hónapban a hónap emberének választotta.
Büszkék vagyunk rá!
 

 

12márc.2023
szaval cmkp
Iskolánk hét diákja kistérségi szavalóversenyen vett részt Kiskunlacházán,
melynek apropója mi is lehetett volna más, mint a kétszáz éve született lánglelkű zseni, Petőfi évfordulója
. Az indulók egy kötelező és egy szabadon választott Petőfi-verssel mérették meg magukat
a népes közönség és a más iskolákból is szép számmal érkező versenytársak előtt.
 Rékasi Károly, a zsűri elnöke szívet melengető szavakat intézett a versenyzőkhöz,
felkészítő tanáraikhoz és szüleikhez.
Úgy vélte, a mai világban minden tiszteletet megérdemelnek azok a gyerekek,
akik versekkel szépítik és gazdagítják a saját lelküket és egyben a környezetükét is,
akik tovább őrzik Petőfi emlékét, ebben a korban is élővé varázsolva az ő sorait.
Tanáraiknak is üzent: felesége, a híres színművésznő példáját hozta fel, aki egy díja átvétele után felkereste régi tanárait,
és elsőként nekik mondott köszönetet, hiszen nélkülük talán nem is azon az úton indult volna el, amin később sikereket érhetett el.
A tanárok azok, akik formálják személyiségünket, kapukat nyitnak a világra,
ezért – most különösen aktuálisan – megérdemlik az erkölcsi elismerést.
A közönség egy őszinte tapsot küldött a pedagógusoknak.
Mindent összevetve egy nagyon izgalmas,
jól szervezett versenynek lehettünk a résztvevői,
a rendkívül erős középiskolai mezőnyben pedig a következő tanulóink végeztek dobogós helyeken:
 
Megosztott 2. helyezett: Jurkovich Dávid (11.b) – Bali Márton Barnabás (11.c)
felkészítő tanárok: Gál-Köbödöcz Zsuzsanna – Sáfárné Varga Erika
Különdíjas: Baka Ivett (9.c)
 felkészítő tanár: Pádárné Verbanics Tünde
Köszönjük a lehetőséget a kiskunlacházi Petőfi Művelődési Központnak.Az ő nyilvános honlapjukról származnak a versenyen készült fotók is. 
 

 

10márc.2023

 

Kedves Szülők, kedves leendő diákjaink!

Megszületett a 2023/24-es tanév ideiglenes felvételi listája!

hatévfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők rangsorát ITT nézhetik meg!
négyévfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkezők rangsorát ITT nézhetik meg!

 

09márc.2023

 

generacios kupa2023

Kedves egykori és jelenlegi Ady Gimis Röpisek!

Ismét elszalad egy év, itt az ideje, hogy újra találkozzunk a röplabdapályán!
A több, mint 40 éve létező, éves röplabda találkozó újra várja az egykori játékosokat, csapatokat, volt és jelenlegi gimiseket.

Idén rendhagyó módon a FÉRFI generációs kupa mellett, NŐI generációs kupát is tartunk.
Reméljük a két közösség erősíti egymást és sportban gazdag jó hangulatú napot töltünk el együtt.

Időpont: 2023 április 1. (szombat).
Gyülekező - 8:00-9:00
Megnyitó - 9:00-9:15
Első mérkőzés - 9:30
Lebonyolítás:
- minden mérkőzés 1x25
- felváltva lesznek női és férfi mérkőzések

további infók: https://www.facebook.com/events/2411981705637998

Találkozzunk április 1-én a gimi tornatermében!


 

23febr.2023

 

A legértékesebb, diák számára adható elismerést 1975-ben hozta létre a gimnázium polihisztor tanára, Bognár József. 

Ebben az évben 5 jelölt közül választhatott a Nevelőtestület.

A szempontok az alapítás óta ugyanazok:

tanulmányi eredmény, 

iskolai  sporttevékenység

és az osztály- iskolaközösségért végzett példaértékű munka. 

A jelöltek Deffent Lilien Mercedesz (12.a), Baranyi Barnabás (12.a), Sinka Laura (12.b), Földi Luca Petra (12.c), Tokodi Anett (12.c) tanulók voltak.

Ady diák2023kicsi

A Ráckevei Ady Endre Gimnázium Nevelőtestülete

2022-23. tanév Kiváló Ady-diák címet

 Baranyi Barnabás

12.a osztályos tanulónak adományozta.

Gratulálunk, és büszkék vagyunk rátok!

 

6. oldal / 64

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 91

Tegnap 135

Ezen a héten 615

Ebben a hónapban 7321

Összesen 461618

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top