logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
2017. február-án 24-én a budapesti Lótusz Fénye Egyesület civil szervezet előadója, Bajor Ferenc tanár úr járt iskolánkban. Ez alkalommal a 7. a és a 8. a osztályt látogatta meg. Előadásának célja a prevenció és az egészségmegőrzés volt. 
A négy tanítási óra alatt visszautasítási technikákat ismerhettek meg diákjaink illetve konfliktusmegelőzés témában lehettek jártasabbak. Szóba került a kommunikáció területén a testbeszéd is, amelyről egy színes prezentációt nézhettek meg a résztvevők, majd egy gyakorlati foglalkozás keretén belül mélyebb ismeretekre tehettek szert.
Mindegyik foglalkozás interaktív formában zajlott, amely diákjaink igényéhez szorosan kapcsolódott és nyerte el tetszésüket. Az előadásokon az osztályfőnökök is részt vettek, így lehetőség lesz számukra a felvetett témát a jövőben is feleleveníteni, és közösen együtt gondolkodni.
Az előadó nagy lelkesedéssel és empátiával közelítette meg diákjainkat, ezért külön köszönetet mondunk Iskolánk részéről.
Reméljük, hogy a jövőben szintén lehetőség lesz majd vendégül látni a programot.
Az előadás a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA-MA-16-M-0049) pályázat keretén belül került megszervezésre.
 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 249

Tegnap 277

Ezen a héten 526

Ebben a hónapban 2736

Összesen 464600

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top