logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Kedves Diáktársak!
 
Amint azt már mindannyian tudhatjátok, április 28-án, pénteken lejátszottuk az Ady-Olimpia röplabda utolsó mérkőzéseit is. Ezzel véget ért a 2016/17-es évi Ady-Olimpia.
 
Az idei évben nagy örömünkre 12 csapat jelentkezett, kivétel nélkül tisztességes, sportszerű és pontos játékosok, amit ez úton is szeretnénk Nektek nagyon megköszönni. Hatalmas öröm volt megszervezni, levezetni a mérkőzéseket, amit nagyrészt csak Nektek köszönhetünk. 
Hálásak vagyunk még a testnevelés szakos tanároknak, hogy felügyelték a meccseket, név szerint: Ujvárosi Levente, Sándor Róbert és Mészáros Gyula tanár uraknak. 
Nagyon gratulálunk minden egyes csapatnak, akik indultak a versenyen, legkisebbektől a legnagyobbakig. Kinek sajnos, kinek nem, most is ki kellett választani a legjobb csapatokat, akik le is játszották április 28-án a döntőket. A 9.c, 10.a, 11.a, 12.a, 12.b és a 12.c osztály csapatai  között folyt a küzdelem, akiknek hálás köszönet jár a pontos megjelenésért, alkalmazkodókészségükért és sportszerű játékukért. 
 
A végeredmények növekvő sorrendben a következőek:
 
V. helyen végzett a 10.a és a 12.c csapata. (Az V. és VI. helyet nem döntöttük el.)
IV. lett a 11.a osztály.
III. helyezet lett, és ezzel kiérdemelte a bronzérmet, a 9.c osztály lány csapata.
II. és ezzel ezüstérmes is lett a 12.b osztály.
I. helyezett lett,
ezzel megnyerve a 2016/17-es Ady-Olimpia röplabda ágát
akiknek szívből gratulálunk. 
Még egyszer szeretném megköszönni minden egyes csapatnak a jelentkezést, lelkes részvételt és mindenekelőtt az élvezhető, magas színvonalú és sportszerű játékot, és a testnevelés szakos tanároknak a felkészítést.
Nem feledkezhetünk el a szurkolókról sem, akiknek köszönet jár a támogatásért és bíztatásért.
Kívánunk mindenkinek jó bizonyítványt, és a végzősöknek sikeres érettségit!
 
Öröm volt veletek játszani. 
Találkozunk jövőre!
 
Babarczi Ádám

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 1

Tegnap 198

Ezen a héten 730

Ebben a hónapban 2940

Összesen 464804

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top