logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
2017. május 24-én, szerdán ismét kompetenciamérés lesz iskolánkban. 
A tesztek célja annak felmérése, hogy a 8. és 10. évfolyamos tanulók milyen mértékben képesek matematikai eszköztudásukat és szövegértési képességeiket a tanulmányaik során és hétköznapjaikban alkalmazni. 
Az iskolajelentésben közölt adatok lehetővé teszik, hogy iskolánk elemezze saját munkáját, elhelyezzük teljesítményünket a hozzánk hasonló, vagy éppen tőlünk lényegesen különböző iskolákkal való összehasonlításban. Másrészt a tanulók azonosítószámuk segítségével, az eredmények közzététele után (2018.március vége) megismerhetik, akár feladatonkénti bontásban: miben teljesítettek jól s miben kevésbé. A korábban elért eredményhez viszonyítva fejlődésük is nyomon követhető, képességterületenként!
 
Minden 8. és 10. évfolyamos tanulóink azonos időpontban és azonos körülmények között írja meg a tesztet 8:00 órától kb. 13:00 óráig. Az iskolába a tanulóknak legkésőbb 8:05 előtt be kell érniük, hogy a mérés elkezdése előtt, időben elfoglalják helyüket. A mérést pontosan 8:15-kor kezdjük.
 
Az országos mérések lebonyolítása tanítási napokon, kötelező tanórai foglalkozások keretében történik.A mérésen való részvétel vagy távolmaradás elbírálására a tanórai foglalkozáson való részvételre és a tanórai foglalkozásokról való távolmaradásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további tanórájuk nem lesz.
A pedagógiában többszörösen bizonyított tudományos tény, hogy a tanulók teljesítményére nagy hatással van családjuk szociális, kulturális és gazdasági helyzete. Éppen ezért készült a Tanulói kérdőív, melynek célja, hogy országosan és iskolai szinten egyaránt elemezni lehessen a tanulók szociokulturális hátterének és mért teljesítményének összefüggését.
A mérés megírása előtt a tanulók kézhez kapják ezt a Tanulói kérdőívet. A kérdőívben szerepelő kérdésekrea válaszokat a tanulók szüleikkel együtt adják meg. Kérjük, legyenek szívesek kitöltés után a kompetenciamérés napján visszaküldeni gyermekükkel a kitöltött kérdőívet.
Így a mérés a teljesítményeket nem csak abszolút skálán mutatja be számunkra, hanem a tanulók szociokulturális hátterét megjelenítő családi háttérindex segítségével is, így téve láthatóvá az iskola pedagógiai teljesítményét.
 
Molnár László
intézményvezető

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 35

Tegnap 93

Ezen a héten 652

Ebben a hónapban 7358

Összesen 461655

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top