logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

Kiválóan szerepelt párosunk az országos strandröplabda diákolimpián


2017.május 25-én Kispestre látogattunk,ahol strandröplabda V. korcsoportos diákolimpiát rendeztek. Mi a nyílt! kategóriában indultunk, az amatőr négyesek délután kezdtek. A hűvös reggelen az első mérkőzésen kikaptunk. A második mérkőzésen már kezdtünk bemelegedni a játékra, sikerült a szombathelyi lányokat legyőzni. A harmadik mérkőzésen a nekünk sorsolt csapat nem tudott kiállni, így a legjobb 16 között találtuk magunkat. A 8 közé jutásért az UTE csapatával mérkőztünk meg,akiket szoros játszmákban sikerült legyőznünk.
A legjobb 4 közé jutásért,az addig felfelé ívelő teljesítményünk megtorpant, elfáradtunk és minimális különbséggel kikaptunk az egri lányoktól.

Az országos stranröplabda diákolimpiát 5. helyen zártuk.

Nagyon jól éreztük magunkat,tanulságos nap volt, megtapasztalhattuk a terem- és a strandröplabda közötti különbségeket. Jövőre újra harcba szállunk az érmekért. Köszönjük Ujvárosi Levente tanár úrnak, hogy ezen a tornán képviselhettük az iskolánkat és az értékes tanácsokat, mellyel segítette játékunkat.

A páros tagjai Rusz Dalma 9.c, Nagy Angyalka 9.c.

Nagy Angyalka 9.c

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 37

Tegnap 135

Ezen a héten 561

Ebben a hónapban 7267

Összesen 461564

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top