logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

Humán orientációs kirándulás

Az utolsó tanítási hét szerdáján iskolánk 30 tanulója vett részt a humán érdeklődésű diákoknak szervezett tanulmányi kiránduláson. A kirándulás célja a pályaorientáció elősegítése volt.

A nap a Parlamentben kezdődött, ahol Dr. Sárdi Péter államtitkár úr, a Külügyi Hivatal vezetője fogadott bennünket. Tájékoztatást kaptunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felépítéséről, karairól és az ott szerzett diplomával való elhelyezkedési lehetőségekről.

A délelőtt folyamán körbejártuk a Parlamentet, és megnéztük az Országgyűlési Múzeumban A magyar törvényhozás ezer éve című interaktív kiállítást.

Programunk a Pest Megyei Kormányhivatal gyönyörű klasszicista épületében folytatódott, ahol Dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott úr pazar fogadásban részesített bennünket és négy fiatal főosztályvezető segítségével bepillanthattunk a kormányhivatal munkájába.

Jankovics Dóra és Sáfárné Varga Erika

 

A Parlamentben:

humn kir.2

 

Az Országgyűlési Múzeumban:

Parlament1

 

Vendéglátás a Kormányhivatalban:

humn kir.4

 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 45

Tegnap 155

Ezen a héten 1092

Ebben a hónapban 3302

Összesen 465166

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top