logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

Január = fények és tánc
 
"Rendeltetésünk nem magányos élet 
S örök komolyság és elmélkedés, 
Hanem barátság és társalkodás. 
S nem a világi jókat megtagadni, 
De józan ésszel vélek élni tudni 
A bölcsességnek titka és jele."
 
Bő kétszáz éve vetette papírra a fenti sorokat Berzsenyi Dániel, időszerűségük azonban ma is vitathatatlan. Egy patinás gimnázium hagyományos januári báljához pedig keresve sem találnánk jobb mottót.
Olyan kivételes alkalom ez, amelyen tanár, diák, szülő kiléphet a „komolyság és elmélkedés” munkás hétköznapjaiból, és estélyi öltözékben, elegáns környezetben, nagyszerű zene mellett élhet igazi, „békebeli” társasági életet.
A szervezőknek – Dr. Balogh Lászlóné igazgatóhelyettes asszonynak és Kiss Erika tanárnőnek – köszönhetően immár kilencedik alkalommal lehetett részünk ebben az élményben!
Köszönjük a munkájukat!
 
Az idei év felajánlói voltak:
 
Csöme Kft.
Bukri Sándor
Dr. Balogh László
Dr. Pataki Márta
Dr. Pusztai Attila
Dr. Szikora Gyula
Erdős Húsbolt – Erdős László
Fegyó Béla festőművész
Goldi-Módi Kft.
Koller András
Kovács Gyuláné
Korax Gépgyár Kft.
MAJOR Kft.
Novák Miklós
Dr. Pálfi Zoltán
Puha Ferenc festőművész
Viskiné Rafás Kinga
Szadai József
Tóth János
Végh Mária
 
Ács Károly Művelődési Központ
Agócs Zsolt
Alex Moore Táncegyesület
Andi Virág
Barbi Fashion
Becsei vendéglő
Cseh Fruzsina
Duna Relax & Event Hotel****
Dr. Fábián Miklós
Dr. Guba Sándor állatorvos
Erdős Pincészet – Erdős Bálint
Galenus Gyógyszertár
Gőcze - helyi kézműves termék
Grossmann szerelvény
Gyengési zöldséges
Hidvégi Klára
Horváth Matilda és családja
Hotel Termálkristály – Aqualand **** Aqua Helia Kft.
Hotel Termálkristály - Aqualand **** Szarkaláb Étterem
Kajlik Szilvia
Kapitány Cukrászda
Katarina Moda
Kerekes Sándorné – Flamingó virág
Kevei Margit
Kiss Lajosné
Korn Beatrix Photo-Lovely Moments
Masatsch János
Mesterker Bt. Barkács, lakásfelszerelés, ajándék
Mészáros Gyula
Moharos László
Nagy Gábor és családja
Nosztalgia Virágház
Nemes Ferenc Fafaragó népi iparművész
No1. Fashion 
Pujáné Kókai Ágnes
Ráckevei Líra Könyvesbolt
RÁVÜSZ Kft.
Schema-Számítástechnika – Ráckeve
Suli-buli papír-írószer Ráckeve
Sutyi & Sasi Étterem és Pizzéria
Szegedi Imre
Taligás R+V Duna Pékség
Tulipáno Műhely
Tulipán Műhely
Varga József és családja 
11. B osztály
 
 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 37

Tegnap 155

Ezen a héten 1084

Ebben a hónapban 3294

Összesen 465158

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top