logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

Autisták - tényleg annyira mások?

Rengeteg olyan téma van, amelyben a nyitottság a legfontosabb, ennek kulcsa pedig sokszor csak annyi, hogy ismereteink legyenek az adott dologról. Az autizmus egy olyan szó, amely sokszor megbélyegzésként, szitokszóként hangzik el, pedig az autisták köztünk élnek, és a legnagyobb szükségük arra van, hogy megismerjük, megértsük őket. 
A 9. D osztály a mai napon részt vehetett egy érzékenyítő előadáson, amelyet egy nagyszerű animátor, egy régóta autistákkal foglalkozó pedagógus tartott. Életszerű, érzékletes példák és játékok segítségével mutatta be, hogyan élnek ezek a különleges emberek, milyen nehézségekkel kell megküzdeniük, amelyekre mi, kívülállók sokszor nem is gondolunk, és mit tehetnénk annak érdekében, hogy az ő életük is, illetve az elfogadásuk is könnyebb legyen. 
Jó érzés volt látni, hogy a gyerekek nyitottak és érdeklődőek, és úgy érzem, ez a viszonylag rövid bemutató is elég volt ahhoz, hogy innentől egy kicsit más szemmel tekintsünk erre a másságra is: érettebben, belátóbban, természetesebben. 
Nagyon köszönjük az Autisták Országos Szövetségének ezt a lehetőséget, és szívből ajánljuk másoknak is a hasonló jellegű foglalkozásokat. 
 
Pádárné Verbanics Tünde
osztályfőnök

 

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
2
3
4
5
6
8
9
11
12
13
15
16
17
18
21
22
23
Dátum : 2024-12-23
24
Dátum : 2024-12-24
25
Dátum : 2024-12-25
26
Dátum : 2024-12-26
27
Dátum : 2024-12-27
28
Dátum : 2024-12-28
29
Dátum : 2024-12-29
30
Dátum : 2024-12-30
31
Dátum : 2024-12-31

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 1

Tegnap 355

Ezen a héten 1616

Ebben a hónapban 6168

Összesen 559952

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top