logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

RÁCKEVE NAPJA

 

rckeve

 

   Rendhagyó történelmi beszélgetés Ráckeve napján,
2017. október 10-én
 
A beszélgetés résztvevői meghívott vendégeink: Dr. Miskei Antal az Eszterházy Károly Egyetem tanára (Ráckeve története című könyv szerzője) és Dr. Tóth Attila régész, a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem tanárai voltak. A beszélgetés moderátora Molnár László igazgató úr volt. 
 
Az esemény apropóját egyfelől az adta, hogy régészeti terepbejárások során leletek kerültek elő Szentábrahámtelkének, Ráckeve elődtelepülésének a feltételezhető területéről. Másfelől pedig a beszélgetés időzítésével akartunk emlékezni arra, hogy 1440-ben ezen a napon adta ki I. Ulászló király azokat az okleveleket, amelyek eredményeként megkezdődhetett Keve itteni története.
Egy rendkívül érdekfeszítő, izgalmas eszmecserének lehetett tanúja a hallgatóság. Megismerhettük a történész szempontjából, az írásbeli dokumentumok alapján levonható következtetésekből Ráckeve születésének körülményeit. A régész úr pedig rávilágított egy egészen friss, az újonnan napvilágra került leletek alapján felállított hipotézisre Szentábrahámtelke jelentőségéről, szerepéről.
Szabó Andrea
a Humán Munkaközösség vezetője
ráckeve napja előadás

 

 

Eseménynaptár

Fontosabb adataink

Látogatók száma

Ma 87

Tegnap 135

Ezen a héten 611

Ebben a hónapban 7317

Összesen 461614

Bejelentkezés

Ajánlott oldalak

Kapcsolat

Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

Igazgató: Molnár László

Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

         Adatvédelmi tisztviselő:

                                      Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

         

 

        Fenntartó, működtető

        SZIGETSZENTMIKLOS 3

 

Go to top