logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu

 

 


 

 

Az ADYMATEK versenyről

Az ADYMATEK a Ráckevei Ady Endre Gimnázium Matematika Munkaközössége által létrehozott matematikaverseny. Kezdetben öt évfolyam (7.-től 12. évfolyamig), majd 2015 óta már 6 évfolyam (6.-től 12. évfolyamig) számára rendezzük meg.

Hiánypótló a maga nevében, hiszen ilyen volumenű és tematikájú matekos erőpróba az -országos versenyeket kivéve- nincs a Tankerületben.

Stratégiai célunk, hogy Tankerületünkben minél több, arra méltó, matematikából tehetséges tanuló kapjon lehetőséget a részvételre a megmérettetésen saját korcsoportjában. Pedagógiai célkitűzésként a tehetség felismerésén, gondozásán kívül a versenyzők sikerélményhez juttatását jelöltük meg. Következésképpen úgy igyekszünk összeállítani a verseny feladatsorát, hogy az akár 100%-ban megoldható legyen 60 perc alatt egy jó képességű kreatív gyermek számára.

A feladatok részben feleletválasztós, részben kifejtős-indoklásos megoldást igényelnek. Egyik korcsoport feladatsora sem követel adott évfolyamon túlmutató ismeretanyagot.


1

A november 21-én hetedik alakalommal került megrendezésre az AdyMatek verseny.

Az eredményekről itt olvashatnak:

AdyMatek7

 

 

 

adymatek

 

A NAGYOK VERSENYE:

 

Március 26-án rendeztük a nagy gimnazisták versenyét.

Az eredményeket itt olvashatják.

Gratulálunk minden helyezettnek!

 

 

 A KICSIK VERSENYE:
 
6. évfolyam
 
1. helyezett: Pál Domonkos - Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola
    felkészítő:Gerstenbreinné Serfőző Ildikó
2. helyezett: Molnár Zsombor - Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola
    felkészítő: Gerstenbreinné Serfőző Ildikó
3. helyezett:Krenkó József - Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskola és EGYMI
    felkészítő: Gulyásné Gál Katalin
Különdíj: Katona Marcell - Dömsödi Széchenyi István általános Iskola
Tanári különdíj: Gerstenbreinné Serfőző Ildikó
 
7. évfolyam – általános iskolai kategória
 
1. helyezett: Vígh-Bellon András - Taksony Vezér Német Nemzetiségi Általános Iskola
    felkészítő: Kiss Zsuzsanna
2. helyezett: Szabó Blanka - Szigetszentmiklósi  Bíró Lajos Általános Iskola
    felkészítő: Szilágyi Erzsébet
3. helyezett: Oláh Norbert - Szigethalmi Szent István Általános Iskola
    felkészítő: Fodor Zsuzsanna
Különdíj: Kneféli Linda - Szigethalmi Szent István Általános Iskola
 
7. évfolyam – gimnáziumi kategória 
 
1. helyezett: Pataki András Zsolt -  Baktay Ervin Gimnázium  
    felkészítő: Lévai Mónika
2. helyezett: Vida Patrik - RADYG
    felkészítő: Bagyinszkiné Kaló Mária
3. helyezett: Herbély Barna - Baktay Ervin Gimnázium  
    felkészítő: Tariné Dudás Marianna
 
 
8. évfolyam – általános iskolai kategória
 
1. helyezett: Fehér Dorottya - Kiskunlacházi Általános Iskola és EGYMI
    felkészítő: Gulyásné Gál Katalin
2. helyezett: Seller Bence - Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola
    felkészítő:Berecz Lászlóné
3. helyezett Várhegyi Zsuzsanna - Szigethalmi Széchenyi István Általános Iskola
    felkészítő:Vidáné Wéber Adrienn
Tanári Különdíj: Gulyásné Gál Katalin
 
 
8. évfolyam – gimnáziumi kategória
 
1. helyezett: Brezina Ferenc - RADYG
    felkészítő: Sáfár Lajos
2. helyezett : Baranyi Barnabás - RADYG
    felkészítő: Sáfár Lajos
3. helyezett: Laczó Bence Mihály - RADYG
    felkészítő Sáfár Lajos
Különdíj: Csapi Zsombor - Baktay Ervin Gimnázium
 
 

 

 


 2018. március 22.

 

adymatek

 

ADYMATEK5  senior  eredmények

2018.03.28-án eredményt hirdettünk a 9-10-11-12. évfolyamosok ADYMATEK5 versenyében! (A közel 70 fős versenyzői létszám jelzi, hogy haladó, dinamikusan fejlődő megmérettetést hoztunk létre.)
Ismét sok szép megoldás született, több évfolyamon is nagyon közel voltak egymáshoz a végső pontszámok. Olyannyira, hogy a 9. évfolyamon például hármas holtverseny alakult ki az első helyen. 
Mindhárom versenyző maximális pontszámot ért el. 

Két (megosztott) első helyet osztottunk ki a 11. évfolyamon is. 
Mi - a verseny szervezőiként - úgy látjuk, hogy az egyre nehezebb feladatsoroknak is képesek megfelelni tanítványaink. És most nem csak a díjazottakra gondolunk: 
Minden résztvevőt megillet a dicséret!!!

  9. évfolyam:
1. helyezés: Bakó Tamás 9.B (Felkészítő: Béresné Gyenes Anna)
1. helyezés: Granc Péter 9.A (Felkészítő: Baranyi Ágota)
1. helyezés: Novák Botond 9.A (Felkészítő: Baranyi Ágota)
10. évfolyam:
1. helyezés: Schőn János 10.A (Felkészítő: Dr. Bagyinszkiné Kaló Mária)
2. helyezés: Horváth Matilda 10.A (Felkészítő: Dr. Bagyinszkiné Kaló Mária)
3. helyezés: Jakab Brigitta 10.A (Felkészítő: Dr. Bagyinszkiné Kaló Mária)
11. évfolyam:
1. helyezés: Bors Adrienn 11.A (Felkészítő: Baranyi Ágota)
1. helyezés: Jároli Kristóf 11.A (Felkészítő: Baranyi Ágota)
3. helyezés: Kertész Gábor 11.A (Felkészítő: Baranyi Ágota)
12. évfolyam:
1. helyezés: Darabánt Ábel 12.A (Felkészítő: Sáfár Lajos)
2. helyezés: Jáger Rebeka 12.A (Felkészítő: Sáfár Lajos)
3. helyezés: Both Botond 12.B (Felkészítő: Krizsikné Bálint Anna)
ady matek2018

Gratulálunk a helyezetteknek és felkészítőiknek!
További részletekkel tanáraitok szolgálhatnak.

Sáfár Lajos
Matematika Mk. vez.

 

 

2018. március 22.

adymatek
 
2018.03.22-én 9:00 órakor veszi kezdetét a Ráckevei Ady Endre Gimnáziumban
a 9.-10.-11.-12. évfolyamosok ADYMATEK5 matematika versenye. 
A versenydolgozat a szokott módon 60 percig írható, és 6 „gyors” könnyebb,
valamint 3 elmélyültebb gondolkodást igénylő feladatból áll.
Helyszínek: 10.A és 10.C termek.
Jó versenyzést kívánunk!
                          RADYG Matematika Munkaközösség
 

 

 

 
 
16okt.2017
adymatek
Hamarosan újra ADYMATEK!
A 6.-7.-8. évfolyamos ADYMATEK5
2017. november 21.-én 14:00-kor kerül megrendezésre.
Az előző év feladatsorainak megtekintéséhez kattintson ide:
 

 

 


 

 

A verseny ismertségét-kedveltségét jelzi az egyre emelkedő versenyzői létszám. Ezért idén először sajnos arra kényszerültünk, hogy iskolánként és évfolyamonként 2-2 főben maximáljuk a nevezhető tanulói létszámot.

2016. december 1-én iskolánkban, a Ráckevei Ady Endre Gimnáziumban idén immár negyedik alkalommal rendeztük meg az egyfordulós matematikaverseny általános iskolai korosztályos (6-7-8. évfolyamos) részét. Különlegesnek tekinthető, hogy törekszünk az azonnali visszajelzésre: ezért a verseny után rögtön kijavítjuk a dolgozatokat és eredményt is hirdetünk.

Így történt ez idén is.

A 9 környékbeli általános iskolából érkezett 48 tanulóhoz csatlakozott a mi gimnáziumunk 17 7. és 8. évfolyamos tanulója. Együtt versengtek, ám saját versenyzőink értékelése-díjazása a fair play szellemében a vendég versenyzőktől elkülönítve történt.

A feladatok nem fogtak ki a tanulókon. Nagyon sok érdekes, ötletes megoldást láttunk a javítás során. Ez természetesen a felkészítő tanárok kimagasló munkáját is jelzi!

A december 1-i eredményhirdetésen Tankerületünk Igazgatója Dr. Pálos Annamária adta át a díjakat. Itt kell megköszönnünk a KLIK versenyünkkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi támogatását!

Végezetül tekintsük át, kik nyújtották a legkimagaslóbb teljesítményt:


Eredmények:

6. évfolyamosok
Helyezés NÉV Iskola Felkészítő tanára

   1.

Baranyi Barnabás Ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola Vásárhelyiné Kreisz Magdolna

   2.

Kalina Lilla Kiskunlacháza-Áporka Általános Iskola és EGYMI Gulyásné Gál Katalin

   3.

Földi Luca Szigetújfalui Móra Ferenc Általános Iskola Árvai Nagy Mónika

7. évfolyamosok
Helyezés NÉV Iskola Felkészítő tanára

   1.

Orbán Rebeka Nóra Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola Berecz Lászlóné

   2.

Márton Gergő

   3.

Sas Domonkos Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola Berecz Lászlóné

8. évfolyamosok
Helyezés NÉV Iskola Felkészítő tanára

   1.

Sas Bernadett Dömsödi Széchenyi1. István Általános Iskola Ácsné Jaksa Szilvia

   2.

Gortva Ádám Szigetszentmiklósi Bíró Lajos Általános Iskola Ambrózi Ibolya

   3.

Rüsics Alexa Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola Ácsné Jaksa Szilvia

Gimnazistáink eredményei:

7. évfolyamosok
Helyezés NÉV Iskola Felkészítő tanára

   1.

Bors Kristóf Ráckevei Ady Endre Gimnázium Farkas Zsuzsanna

   2.

Majoros Ádám Ráckevei Ady Endre Gimnázium Farkas Zsuzsanna

   3.

Gosztonyi Olivér Ráckevei Ady Endre Gimnázium Farkas Zsuzsanna

8. évfolyamosok
Helyezés NÉV Iskola Felkészítő tanára

   1.

Spátay Sára Ráckevei Ady Endre Gimnázium Baranyi Ágota

   2.

Granc Péter Ráckevei Ady Endre Gimnázium Baranyi Ágota

   3.

Olasz Ferenc Ráckevei Ady Endre Gimnázium Baranyi Ágota

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
Dátum : 2024-03-04
5
Dátum : 2024-03-05
6
Dátum : 2024-03-06
7
Dátum : 2024-03-07
8
Dátum : 2024-03-08
9
10
11
12
13
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
28
Dátum : 2024-03-28
29
Dátum : 2024-03-29
30
Dátum : 2024-03-30
31
Dátum : 2024-03-31

Látogatók száma

Ma 7

Tegnap 93

Ezen a héten 624

Ebben a hónapban 7330

Összesen 461627

Go to top