logo 03 Ráckevei Ady Endre Gimnázium
                                                                                A család gimnáziuma

Menu
Híreink
21nov.2018

 

remake6
 
Az Ady-hét megnyitójaként, november 19-én Idegennyelvi-napot tartottunk,
amikor is diákjaink különböző formában és több szemszögből is foglalkozhattak az idegen nyelvvel.
Kátai Erzsébet tanárnő képekkel színesített beszámolóját itt olvashatják:
20nov.2018

 

Ady nyelv beszámoló 2018
És a kamera indul…
 
2018. november 14-én újra megrendeztük, immár harmadik alkalommal, az Ady-nyelv vetélkedőnket. 
Angol és német nyelvből mérte össze tudását a 7. és a 8. évfolyam.
Gimnáziumunk és a környékünk iskolái versengtek egymással. 
Öröm számunkra, hogy minden évben bővül néhány új iskolával a vetélkedőnk népes csapata. 
Idén a téma a filmek világa volt. 
Kiss Erika tanárnő beszámolója itt olvasható:

 

16nov.2018

 

nyílt nap

November 16-án, pénteken, szeretettel várjuk kedves leendő Diákjainkat és Szüleiket iskolánkba.

Erre az eseményre nem kellett regisztrálni, minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az igazgatói tájékoztató után iskolánk diákjai mutatják be vendégeinknek a gimnáziumot.

 

 November 19-én és 20-án, hétfőn és kedden, nyílt órákon vehetnek részt kedves Vendégeink.

Minden nap 2 tanóra megtekintésére van lehetőség.
Az órákat csak előzetes bejelentkezést követően lehet meglátogatni.
 
A tanórákra való beosztást a nagy létszámú jelentkező miatt a gimnázium kollégái végzik!
 
A nyílt órák helyszínére való eljutásban iskolánk tanulói segítenek vendégeinknek.
A látogatók mind a 2 órát ugyanabban a teremben nézik meg.
 
Igazolást a 2. nyílt óra után állítunk ki a diákok számára. 
 

 

nyílt napok 2018 page 001

 

 

15nov.2018

A Pataki Ménes által szervezett Fedeles Regionális versenyen Gulyás Alexandra 10.b osztályos tanulónk 90cm nyitott versenyszámban
első helyezést ért el Vackorka nevű lovával

 

Gulyas Szandi1 kicsi Gulyas Szandi2 kicsi

 

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

12nov.2018

 

pályaorientáció
Ebben a tanévben november 10-e a pályaorientációról szólt iskolánkban.
Olyan programot próbáltunk összeállítani, amiben a legfiatalabb és a legidősebb diákjaink is megtalálhatták a lehetőséget a fejlődésre.
A 7.a  és 8.a osztály számára önismereti foglalkozást szerveztek a Pedagógiai Szakszolgálat pszichológusai.
A 9-12. évfolyam számára pedig egy workshop került megrendezésre, melyet minden osztály számára színesített egy-egy interaktív foglalkozás.  
Molnárné Eckrich Gabriella tanárnő beszámolóját itt olvashatják:
 

 

06nov.2018

 

Tisztelt látogatók! Iskolánkban az alábbi eseményekre lehet még regisztrálni!

Nyílt órák megtekintése 
(november 19-én)

Erre a napra a regisztráció lezárult!

    Nyílt órák megtekintése 
    (november 20-án)

    A regisztráció rezárult.

     

     Fontos tudnivalók: Az esemény nevére kattintva érik el a az eseményhez tartozó regisztrációs űrlapot. 

    Kérjük minden mezőt töltsenek ki, figyelembe véve, hogy mindenki csak egyszer regisztrálhat! 
    A regisztráció akkor sikeres, ha az Ön által megadott e-mail címre visszaigazolást kap tőlünk. 

     

    06nov.2018

     

    Gulyás Alexandra 10.b osztályos tanulónk
    a 2018-as Szabadtéri Amatőr lovasverseny országos bajnokságán
    a 70-80 cm-es versenyszámban 4. helyezést ért el lovával Vackorkával
                                             GulyasSzandi kicsi                                                 
    Gratulálunk Szandi és további sok sikert kívánunk!

     

     

     

    35. oldal / 64

    Eseménynaptár

    H K Sze Cs P Szo V
    1
    2
    3
    4
    Dátum : 2024-03-04
    5
    Dátum : 2024-03-05
    6
    Dátum : 2024-03-06
    7
    Dátum : 2024-03-07
    8
    Dátum : 2024-03-08
    9
    10
    11
    12
    13
    15
    16
    17
    18
    19
    20
    21
    22
    23
    24
    25
    26
    28
    Dátum : 2024-03-28
    29
    Dátum : 2024-03-29
    30
    Dátum : 2024-03-30
    31
    Dátum : 2024-03-31

    Fontosabb adataink

    Látogatók száma

    Ma 45

    Tegnap 93

    Ezen a héten 662

    Ebben a hónapban 7368

    Összesen 461665

    Bejelentkezés

    Ajánlott oldalak

    Kapcsolat

    Címünk: 2300 Ráckeve, Kossuth Lajos u. 82.

    Igazgató: Molnár László

    Igazgatóhelyettesek: Dr Balogh Lászlóné, Matics Istvánné

    Gimnázium e-mail címe: titkarsag@rag.edu.hu

    Telefon: 24/519-050, mobiltelefonszám: 30/453-4106

             Adatvédelmi tisztviselő:

                                          Konkolyné dr. Ficzkó-Juhász Bernadett Ivett

             

     

            Fenntartó, működtető

            SZIGETSZENTMIKLOS 3

     

    Go to top