Erasmus 2025. Litvánia
Juhász Hanna 11.B, Szabó Alexandra 11.B és Kappelmayer Luca 11.C osztályos tanulók egy 10 napos Erasmus programon vettek részt Litvániában másik 5 országból (Románia, Csehország, Szlovákia, Portugália, Litvánia) érkezett diák társaikkal együtt. A lányok beszámolójából válogattunk pár gondolatot.
“ Összességében felejthetetlen élmény marad számunkra, csodálatos volt megtapasztalni, hogy milyen hamar kovácsolódik össze 45 teljesen más közegből, kultúrából érkező ember.”
“ Szerintem rengeteget fejlődtünk ezen a programon, mind az angol nyelv használata, mind pedig szociális készségek terén, és persze közben jól is éreztük magunkat. “
“ A közös munka mindig jó hangulatban telt a külföldi résztvevőkkel. A nap fénypontja számomra a kulturális estek voltak. Minden este más nemzet mutatta be az országát prezentációk, táncok, zenék és ételeken keresztül.”
“ Elképesztő érzés volt kimozdul a komfortzónánkból és kipróbálni magunkat valami újban. Az, hogy mindezt e program keretein belül tettünk egy hatalmas boldogsággal és örömmel tölt el. Barátokat szereztünk szerte a világban, miközben új dolgokat fedezhettünk fel a másik kultúrájában. Csak ajánlani tudom mindenki számára.”
A programról készült videót, itt nézhetik meg:
![]() |
Ráckeve Város Önkormányzata önkéntes közösségi munkájához
a gimnáziumunk is csatlakozott és április 11-én segítettük az egykori zsidó temető rendbetételét.
![]() |
![]() |
Kedves „Öregdiákok”!
A 2025. május 31-i Öregdiák-találkozóra itt regisztrálhattok.
A találkozó nem regisztrációköteles,
DE a szervezők munkáját segítitek,
ha 2025. május 10-ig itt jelentkeztek.
Az adatokat a későbbiekben nem tároljuk.
Köszönjük!
Találkozzunk május 31-én!
![]() |
![]() |
A mai napon a Ráckevei Rendőrkapitányság szervezésében drogprevenciós előadást hallhattak a 9-12.évfolyam diákjai. Dr. Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő beszélt a diákoknak és a tantestületnek pályafutása alatt szerzett tapasztalatairól. Megtudhattuk, hogy hol leselkedhetnek az igazi veszélyek a fiatalokra és azt is, hogy egy rossz döntés milyen beláthatatlan következményekkel járhat az életükre, de a hozzájuk tartozó emberek életére is. Nagyon bízunk abban, hogy nyitott szívvel és befogadóan hallgatták diákjaink az előadást és fokozott figyelemmel és felelősséggel fognak viselkedni a döntő helyzetekben. Nagyon szépen köszönjük a doktor úrnak és a rendőrkapitányságnak a szervezést!
|
![]() |
![]() |
Szabó Zselyke (7.a) március 21-én, pénteken,
az IX. Nits Márta Országos Népdaléneklési Versenyen,
szóló éneklésben Kiemelt Arany minősítést kapott,
és énekkettősben is Kiemelt Arany minősítést kaptak énekes társával.
Felkészítőtanáruk Török-Ábrahám Brigitta,
a tököli Szárny-nyitogató Alapfokú Művészeti Iskolából.
Gratulálunk!